Dátum: 2017 október 17. (kedd) | Hedvig

hírek

Csütörtöktől kadét tékvando EB Budapesten!

Taekwondo szakosztály 2017-10-05 Megtekintések száma: 92

Huszonhét éves fennállásának legjelentősebb versenyét rendezi meg a taekwondo hazai sportági szövetsége: Budapest csütörtöktől vasárnapig a kadet Európa-bajnokság mezőnyét látja vendégül a BOK Sportcsarnokban.

A taekwondo csütörtökön Budapesten kezdődő kadet Európa-bajnoksága iránt hatalmas az érdeklődés, a regisztrációs határidőig 461 tizennégy év alatti versenyző érkezését jelezték. A viadal rangját emeli, hogy a hazai szövetség felkérését elfogadva dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Jim Geun-hjeong, a Koreai Köztársaság magyarországi nagykövete, valamint Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke is fővédnöki tisztet tölt be.

„Az európai szövetség égisze alatt zajló kontinenstorna az első lépcsőfok lehet további világversenyek hazánkba csábítására. A következő években több utánpótlás- vagy felnőttmegméretés rendezési jogára pályázunk. Sok minden függ persze a mostani verseny sikerétől” – mondta előzetesen Patakfalvy Miklós, a magyar szövetség elnöke.

A négynapos versenyen a lányok és a fiúk is tíz-tíz súlycsoportban küzdenek, csütörtökön és szombaton négy-négy, míg pénteken és vasárnap hat-hat Európa-bajnokot avatnak. Az Eb-re mindvégig ingyenes a belépés, az érdeklődök pedig nem kevesebb, mint tizennégy honfitárs fiatalnak szurkolhatnak.

A csapatot Néma Norbert szövetségi edző vezeti, akit januárban neveztek ki a kadetválogatott élére.
„Az év eleje óta ez a verseny lebeg a szemünk előtt, ennek megfelelően kezdtük meg a munkát. Több nívós viadalon is részt vettünk, ezeken állt össze a tizennégy fős csapat, amely az Európa-bajnokságon indul. A felkészülésünk jól sikerült, előbb kétszer is négynapos edzőtáborban gyakoroltunk, és közvetlenül a verseny előtt is közösen dolgoztunk, ráadásul iráni edzőt is bevontunk a munkába” – összegezte az előzményeket a szakember.

A válogatottban többen is mindössze 12 évesek, így velük szemben elsősorban a rutinszerzés az igény, de szép számmal akadnak utolsóéves, vagyis 14 esztendős kadetversenyzők is a csapatban.

„Jóslatokba nehéz bocsátkozni, hiszen fiatal gyerekekről van szó, de egy-két érmet mindenképpen szeretnénk itthon tartani. A hazai közönség nagyon sokat jelenthet, a versenyzőknek nagy lökést adhat, hogy a családjuk, a barátaik, a klubtársaik szurkolnak a lelátón. Bízom benne, hogy ettől nem válnak görcsössé. Azt látom rajtuk, hogy nagyon várják már az Eb-t, azt, hogy mindenkinek megmutathassák, mire képesek.”

A magyar résztvevők
Fiúk. 33 kg: Molnár Bendegúz (BHSE). 37 kg: Vince Máté (BHSE). 41 kg: Barta Marcell (BHSE). 45 kg: Tóbiás Roland (Tájfun). 49 kg: Szépvölgyi Dominik (Tájfun). 53 kg: Hoták Marcell (Tájfun). 57 kg: Kovács Marcell (Tájfun). 61 kg: Szabó Áron (BHSE). 65 kg: Bagi Domonkos (Tornádó). Lányok. 29 kg: Halász Dóra (UTE). 41 kg: Somogyi Anna (UTE). 51 kg: Padla Orsolya (Sárga Tenger). 55 kg: Teleki Blanka (Fanatics). 59 kg: Király Lili (Fanatics)

(forrás: nso.hu)

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41