Dátum: 2020 szeptember 26. (szombat) | Jusztina

hírek

EGYÜTT A TAEKWONDOÉRT

Együtt a Taekwondoért!

Szeptember 12-én délután néhány elhivatott fiatal Taekwondo edző a sportág magyar történelmében egyedülálló dologra szánta el magát. Létrehozták az „Együtt a Taekwondoért” alapítványt, melynek a szombati összejövetel volt az alapító ülése.

Az alakuló ülés első és legfontosabb témája az alapítvány tartós céljának meghatározása volt. Ez igen könnyen ment mivel a résztvevők között teljes volt az egyetértés, így az alapítvány legfőbb célkitűzése a hátrányos helyzetű sportolók támogatása lett.

Saját tapasztalataik alapján döntöttek emellett, mivel úgy látják, hogy rengeteg olyan tehetséges fiatal sportoló van, akiknél sokszor az anyagi helyzetük áll a siker útjában.

Ezzel párhuzamosan természetesen a sportág magyarországi népszerűsítése is kiemelten fontos számukra.

Az alapítvány alapítója Breznai Ágnes az UTE Taekwondo szakosztály vezetőedzője. Az alapító ülésen a legfőbb célkitűzések meghatározását követően sor került az alapítvány három kurátorának kiválasztására is.

A kurátorok a sportág fiatal, jeles képviselői közül kerültek ki: Szarka Tímea a Honvéd edzője, illetve a magyar Taekwondo formagyakorlat válogatott vezetőedzője, Böröczi Botond az UTE edzője és Kiss Roland a magyar Taekwondo Szövetség főtitkára.

Az ülésen részt vett továbbá Mitrácska Máté az UTE edzője, Fischer Péter, aki szintén az UTE edzője és Szabó Krisztián a Honvédtól.

Az alapító ülés minden résztvevőjével kapcsolatban el kell ismernünk azt az elhivatottságot és alázatos munkát ami példa értékű a magyar sportéletben. Az alapítók remélik, hogy a jövőben még többen, még több klubtól csatlakoznak majd hozzájuk és együtt érhetik el az általuk kitűzött célokat.

Örömmel fogadjuk azokat, akik szeretnének csatlakozni az alapítvány munkájához, mivel a célunk, hogy egy jobb életet tudjunk adni, azoknak akiknek szükséges!

Csatlakozz bátran és adj valaki kezébe egy jobb életet!

 

Képek

"Kissrác voltam én, bámultam a csodát" című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41