Dátum: 2024 március 29. (péntek) | Auguszta

hírek

Kotsis Edina és Ducz Barbara ösztöndíjat kap

Száztizenegy felsőoktatásban tanuló élsportoló részesül a jelenlegi tanév első félévében a Magyar Sportcsillagok-ösztöndíjban, amellyel a kormány az első diploma megszerzését támogatja. Két taekwondós is a programban.

 

 

Az ösztöndíjról szóló oklevelek keddi ünnepélyes átadóján, a Művészetek Palotájában Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere elmondta, hogy az első alkalommal kiírt pályázatra 25 sportág 193 versenyzője jelentkezett.

Az ösztöndíj összegét kategóriánként határozták meg. Az olimpiai vagy paralimpiai érmet már nyert sportolók havi nettó 204 ezer forintos támogatásban részesülnek, az ötkarikás érem megszerzésére esélyesek 170 ezer forintot kapnak. A világbajnoki érmes versenyzőknek ugyancsak 170 ezer forint jut havonta, míg a vb-éremre eséllyel pályázók és az Eb-dobogón már állt sportolók egyformán 136 ezer, az Eb-éremre esélyesek pedig 104 ezer forintot kapnak. A minisztérium összesítése szerint így havonta összesen 14,7 millió forint támogatásban részesülnek a felsőfokú tanulmányokat folytató élsportolók.

"Az ország méreteihez képest nagyon jó sporteredményekkel büszkélkedhetünk, de amúgy is jók vagyunk, a célunk az, hogy még jobbak legyünk" - jelentette ki köszöntő beszédében Balog Zoltán, s hozzátette, a cél eléréséhez az államnak is hozzá kell tennie a maga részét. Kiemelte, négy évvel ezelőtt felmérték a magyar sport helyzetét, látták, hogy hol vannak hiányosságok, amelyeket azóta igyekeztek pótolni.

"Ezek közül az egyik legfontosabb a felkészülés támogatása, hiszen sok magyar sportolónak külföldre kellett mennie, mert ott jobb feltételekkel tudott felkészülni a versenyekre" - mondta a miniszter. "Ezzel a támogatással, amelyet most először adunk át, az is a célunk, hogy a tehetségeinket itthon tartsuk."
Balog Zoltán kitért rá, hogy nemcsak a már eredményeket elért sportolók, hanem azok is részesülnek az ösztöndíjban, akik jó eséllyel pályáznak érmek megszerzésére a világversenyeken. "A magyar sportnak szüksége van erre a megelőlegezett bizalomra, mert csak az ezt feltételező összefogással érhetjük el a céljainkat" - tette hozzá.

 

Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár - aki Balog Zoltán társaságában átadta az okleveleket a megjelent sportolóknak - történelmi pillanatnak nevezte az eseményt, s azt mondta, az állam a sportolók iránti megbecsülését fejezi ki ezzel a támogatással. "Azért is fontos ez a program, mert korábban ehhez hasonlóra, ilyen mértékben soha nem volt lehetőség" - jelentette ki az államtitkár.

Az olimpiai vagy paralimpiai érmet már nyert sportolók közül Dombi Rudolf, Pauman Dániel, Kiss Tamás és Szabó Gabriella kajakozók, Risztov Éva, Sors Tamás és Tóth Tamás úszók, valamint Szilágyi Áron vívó, Csernoviczki Éva cselgáncsozó és Lőrincz Tamás birkózó részesül az első körben az ösztöndíjban.

Két taekwondós is az ösztöndíjasok közé kerülhetett, ugyanis három pályázónkból Kotsis Edina és Ducz Barbara kapta meg ezt az értékes bizalmat. Az ünnepélyes díjátadón "csillagaink" mellett ott volt szövetségünk első embere, Patakfalvy Miklós is. Az elnök örömmel nyugtázta, hogy sportágunk itt is megjelenhetett, és bízik benne, ez komoly hajtóerőt jelent a jövőben minden fiatal taekwondós számára. Ez a lehetőség is jelzi, összeegyeztethető a magas szintű sportolás és a hasonlóan magas szintű tanulás.

 

(mob.hu/MTI/MTSZ)

Képek

Sportnap az atlétáknál című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41